Az oktatói képzésen 4 óráról jellemzést kell írnunk, amin részt vettünk abban a két hétben, amikor nincs oktatás. Természetesen név nélkül (mert hiába a blogszabadság, edző- palántaként nem szeretnék senki fölött sem pálcát törni) megosztom veletek is, hogy milyen órákon jártam, a teljesség igénye nélkül.

Kondi

Első nap
Nyilvánvaló, hogy szakmai titkokat nem fogok megosztani, hiszen mint mindenhol, itt is biztosan kemény versenyhelyzet dúl a piacon, sok az aerobik iskola, és egyértelmű hogy mindenki jobb, több szeretne lenni, kiemelkedni a maga területén. Szóval tippeket nem fogok adni senkinek. De azért körülnéztem. Csupa bizakodó arc, első ránézésre abszolút különböző emberek, mondanom sem kell, hogy ugyanazzal a céllal. Szóval, aki sztereotipizálná az aerobik edzőket jóseggű csajokra és meleg kinézetű fiúkra, a személyi edzőket pedig kigyúrt izompacsirtákra, annak biztosan nincs igaza. A nagy koncentrációban fellelhető leendő edzők között  van idősebb, van fiatalabb, van jó alakú és olyan is akad, akiről sohasem gondolnád, hogy valaha járt edzeni. Ez persze biztosan nem azt jelenti, hogy bármelyikük emiatt lesz majd jó vagy rossz oktató. Talán itt nem igaz a suszter cipőjének esete. Hiszen egy edző egész mást képvisel. Ami viszont megbotránkoztat, az az, hogy arról, aki edzőnek készül, feltételezném,  hogy lételeme az egészséges életmód, persze nem az - ortorexiás módon- de álmomban sem gondolnám, hogy dohányzik. Itt nem arra gondolok, hogy otthon, stikában, amikor senki sem látja, hanem arra, hogy miért kell dohányozni kimenni a képzés szünetében? Tudom, a dohányos ismerőseim azt mondják, hogy túl szigorú vagyok, és hülyeség ez az egészség fanatizmus, és ilyenkor mindenki felsorol a családban egy dohányost aki 80 évig élt, úgy, hogy semmi baja nem volt, de a gond az, hogy én is tudok mondani 3 tüdőrákost a szűk ismeretségi körömből. De nekem bàrki barmit is mond, egy edző példakép is. Felnézünk rá, mint egy ikonra, meg akarunk felelni az  elvárásainak (na még egyszer, na még nyolc), legyen az egy jobb köridő vagy egy normálisan teljesített hasizomgyakorlat. Ebben az esetben, én, mint óralátogató vendég, megkérdezem az edzőmet, hogyan lehetnék egészségesebb, akkor ő ne azt mondja, hogy dohányozz nyugodtan. Persze rövidtávon könnyelmű az ember, mert tien- huszonpár évesen még nem kottyan meg neki a cigizés mellett a mozgás, a fiatal szervezet sok dologhoz tud alkalmazkodni. Más kérdés, hogy hosszútávon fizikailag nem tesz jót a dohányzás és komoly betegségeket eredményezhet. Arról nem is beszélve, hogy magunkon túl a közvetlen környezetünknek is ártunk vele. Szóval azt gondoltam, hogy első nap magáról a képzésről tudok majd valamiféle recenziót írni, azonban nem így lett, mert az elméleti képzéstől azt kaptam, amit vártam, a maximális szakmaiságot, és a partnerként kezelést, arra viszont rá kellett jönnöm, hogy az emberek fejében van gond. Viszont arra is ráébresztett ismét, hogy ez az, amit helyre kell tenni.  

Mielőtt elkezdeném sorolni az okokat, egy véletlen elütés miatt született szóvicc: aeribik :) . Kellő önkritika is kell ennek leírásához, két fronton is, mert feltehetően nem sokan értékelik ezt a fajta humort. Szóval a kérdésre visszatérve, amit a címben feltettem magamnak, és ami feltehetőleg számtalanszor elhangzik majd az elkövetkezendő egy évben, lévén, hogy jövő héten kezdem a képzést. Most 24 éves vagyok, mire elvégzem 25. Szóval most így belegondolva már lehet, hogy kicsit túlkoros is. Meg is kérdeztem telefonon, hogy milyen a korösszetétel, de sajnos nem kaptam erre választ. Miért döntöttem úgy mégis, hogy diplomaszerzés közepette és munka mellett belevetem magam még ebbe is? Nem, nem talált, nem a túl sok szabadidő a problémám, hanem sokkal inkább az, hogy szeretem az egészséget, szeretném megőrizni, és szeretnék segíteni másoknak is ebben. Azt sajnos nem állíthatom, hogy ezért valóban mindent meg is teszek, de mindenestre igyekszem a saját határaimon belül. Szóval most a legfőbb célom az, hogy jobban megismerjem, hogyan tehetek többet magamért, és hogyan segíthetek másoknak is ebben. Mert az évek során rájöttem, hogy mindig én vagyok az, akitől tanácsot kérnek az ismerősök, ha arról van szó, hogy mit kellene edzeni, hogyan kellene lefogyni, mit lehet enni. Ezért is gondolom úgy, hogy hatással vagyok az emberekre, hallgatnak rám, ezért fontos, hogy kihasználjam ezt az adottságomat, példát mutassak és az egészséges életmód élharcosa legyek, az edzői képesítés által hivatalosan is, nem csak hobbiszinten.

Mivel már hosszú ideje (tavaly május) azon hezitáltam, hogy részt veszek egy aerobik oktatói képzésen, így nem kis netes kutatómunka, elemzés és megfontolás után elmentem az iwi  nyílt napjára. Nagy izgalommal vártam, nem mellesleg azért is, mert  a résztvevők között egy tanfolyamot is kisorsoltak. Tudom, rossz  előre lelőni a poént, de nem én nyertem. Pedig sohasem nyertem még semmit, azt a Balázs Pali kazettát kivéve, amit alsó tagozatos diákként a kiskunmajsai rádióba betelefonálva kaptam. Holott azt sem tudtam akkor még ki az a Balázs Pali. Így utólag úgy gondolom, hogy nyerni semmiképpen sem nyertem az ügyön. Az őszinteséghez hozzátartozik az is, hogy beküldéssel, sorsolással nem nyertem sohasem, hál’ istennek a szellemi teljesítményemmel kivívtam magamnak jónéhány díjat. 

Szóval visszakanyarodva a nyílt naphoz, időben odaértem, sokadmagammal, de egy félórás késés volt a szervezők részéről,  ami ugyan még megbocsátható, de bízom benne, hogy jövőre tanulnak az esetből.

Az előadásokról

Annak ellenére, hogy a képzésekről számomra eléggé kevés információt kaptunk - kivéve a wellness manager képzést - mégis  elégedetten távoztam.

Az elégedettségem oka pedig az volt, hogy  jobban megismerhettem az iwi (és a lite wellness) célkitűzéseit, az egészségneveléssel és edukációval kapcsolatban. Megjegyzem, szerintem egyedülálló kezdeményezés, és ebből egyértelművé vàlt számomra hogy itt helyem. Mivel nekem is ugyanezek az értékek fontosak, hogy segíthessek másoknak is abban, hogy ráébresszem őket,  mennyire fontos, hogy odafigyeljenek az egészségükre, a nap folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy tényleg jó helyen vagyok, még akkor is, ha mondjuk csak a fele igaz annak, amit hallottam. Bár remélem ez azért nem így van. Az előadók nem  azt mondták, hogy jelentkezzünk, mert hűdemarhajólesz nekünk, sztáredzők leszünk, és hawaii-dizsi- szánsályn, hanem arra kértek, hogy vállaljunk szerepet ebben a prófétai szerepben, hogy összefogással változtatni tudjunk az emberek mozgáshoz, sporthoz való általános hozzáállásán.

Mindemellett, amint említettem, egy nyílt naphoz híven elvártam volna, hogy jelen van egy- két tanár, aki röviden előad, vagy lehet tőled kérdezni, mi fog történni pontosan egy tanfolyamon, és azt  is hiányoltam, hogy beszéljünk arról mennyire telített ez szakma (akár aerobik, személyi edző, vagy fitnesz edző), karrierlehetőségekről,  hogyan lehet elhelyezkedni, vagy, hogy például, melyek azok a tulajdonságok, amelyek jó edzővé tesznek valakit. De legfőképpen: mivel nyújt többet ez az iskola, mint mások?

Nem erőszakos viszályszításra gondolok itt az iskolák között, de ha elmegy oda egy leendő diák (és lehet, hogy még másik két iskola nyílt napjára is, hiszen ez lenne a logikus, csak én eléggé elfoglalt emberként egyre tudtam elmenni) akkor tudja, hogy miben jobb, miben több ez a képzés. Mert a nemzetközi  képesítésekről ugyan megtudtunk egysmást (ami az egyik fő húzóerő), de ebben a pillanatban, az  iskolaválasztáskor talán nem csak ez a legfontosabb szempont, annak ellenére, hogy a kiemelt pozitívumok közé kell sorolnunk. Én szeretem a statisztikákat, elemzéseket a munkámból adódóan, de nem  gondolom, hogy egy tizennyolc- tizenkilenc évest az fog motiválni a képzésválasztásban, hogy nemzetközi chartokat nézeget. Ismét  hangsúlyozom, az iwi mindennek ellenére nagyon jó úton jár, hiszen minél  több tudást szeretnék átadni.

Azonban én mégis azt tanácsolnám nekik, hogy jövőre csináljanak egy kicsit népbarátabb nyílt napot, ami kicsit látványosabb, mozgalmasabb, és minimálisan ugyan, de hatásvadász. Jó lenne, ha több teret  kapna az interaktivitás, hogy jobban megismerhessék a leendő tanulók az iskolát és az ott tanítókat is. Természetesen összességében le a kalappal előttük, hiszen én sem véletlenül választottam az ő képzésüket.

Régen az volt a jellemző, hogy megnéztem melyik a legrosszabb pólóm, és akkor abban mentem el futni. A célom az volt, hogy ne sajnáljam. Azonban amikor kiderült, hogy egy nagyon jóképű fiùismerőssel járhatok futni, màris elkezdtem kutatni a ruhatàrban egy kicsit nőcisebb  cicagatya utàn, ami végül jó szolgálatot tett mert két hét mùlva ugyan, de összejött egy randi is. Más kérdés, hogy ez a kapcsolat hosszútávon már nem volt működőképes.Természetesen szerettem volna egy menőbb edzőszerelést is, de egy átlagtinédzser szüleinél, mint amilyen én is voltam, nem éppen a prioritási lista élén szerepelt egy fullos nike cucc. Így alakult, hogy sokszor gátlàsokkal mentem ki a Tisza partra futni, sőt kicsit zavart a tesióra is, ahol a csajok rbk, nike és adidas ruhàkban, cipőkben vonultak fel, és bemutatták sporttudományukat. Hozzá kell tennem, hogy nem csak a ruha feszélyezett, de ez már egy másik post. Tudom- tudom - most már öregebb fejjel - hogy el kellett volna fogadnom a helyzetet, de mit tegyek, ha így utólag rájöttem, hogy ez is segített abban, hogy nem sportoltam. Ma szerencsére már megengedhetek magamnak márkásabb edzőruhákat, de a lényeget ugyanùgy làtom, egy márkás, csinosabb edzőruhàban szexibbnek érzi magát az ember lánya, és ezáltal nagyobb kedvvel megy el edzeni, pláne, ha olyan termet választ, ahol még pasik is vannak. Természetesen egy csinosabb edzőruhàban, nem feltétlen csakis kizárólag nike (bár lássuk be, ezek az egyik leggyönyörűbbek), a decathlon is kínál például divatos és parktikus darabokat. Az egyik lányon nem győzöm csodálni azt az arany szettet, amit megirigyelhetne bárki. Bár hozzàteszem, ha szemfülesek vagyunk, akkor nagy leárazásokban simán vehetünk 5000 forintért márkás edzőstáskát vagy 2000 forintért dry fit anyagù felsőt  megerősített melltartórésszel.
És itt akkor már meg is említettem, a másik szempontot, vagyis a praktikumot. Mert vettem már én is jól mutató no name tréningalsót, de azóta is csak kerti munkára használom, két használat után erre kellett befognom. Szóval én azt mondom csajok, hogy bármennyire is önbizalomhiányosan léptek be adott esetben az edzőterembe, merjetek ott is szexik lenni, nőisen mozogni, mert így biztosan könnyebben fog menni a mozgás a nagy tükrökkel szemben.
A másik tanácsom pedig az, hogy a trendiség ne menjen a kényelem rovásàra, hiszen senkinek sem jó lengő cicikkel vagy lecsùszó pántokkal bajlódni, miközben a testére szeretne figyelni.
Nektek mi a véleményetek? Tuti aerobik ruhàzati tipp? A cipőkről majd később.
 

Na igen, az ember azt hiszi, hogy tiszta lappal indulhat egy éjféli pezsgős koccintás után. Mert az olyan ünnepi, ahogy a kristálypohár csilingel, és érezzük, egy újabb év, és elméletileg újabb lehetőségek, nem pedig a lehetőségek szűkülésének lehetősége. Én is minden évben teszek fogadalmat. Persze soha sem valami nagy és nyilvánosat, hanem magamban fogadtkozom. Viszont nem csak újévkor, folyamatosan. Nálam ugyanis minden hónap jelenthet fogadkozásra apropót, ahogy éppn egy hónap 11-e is, ha mondjuk tudom, hogy egy vagy két hónap múlva következő 11-én valami fontos dolgom van, amire most aztán készülhetek. Így például esküvő két hónap múlva, na akkor most megígérem magamnak, hogy heti egyszer 5 percre időt szakítok a szolira, hogy véletlenül se olvadjak bele a falba. Vagy többet fogok tanulni, sőt még a szorgalmi időszakban elkezdek tanulni, és nem hagyok mindent a vizsgaidőszakra. Persze még sorolhatnám, mert a listám végtelen, mindig találok valamit, amin biztosan szeretnék változtatni. És ezek a fogadalmak mennyire megnehezítik az életet. Néha azt gondolom, hogy sokkal könnyebb annak aki csak egy dolgot, de valami grandiózusabbat fogad meg, mert annak tényleg igazi tétje van. Például, leszokom a dohányzásról, egészségesebben étkezem, nem iszom, etc. Én meg csak szöszölök a buta kis fogadalmaimmal és marcangol az önvád, amikor nem tudok mindennek megfelelni. Mert persze mindennek nem lehet megfelelni, és az, hogy az ember önmagának megfeleljen nagyon rögös, ámde tanulságos út szerintem. Sokszor gondolok arra hányan küzdenek étkezési zavarokkal, hány barátnőmet kell bíztatnom, hogy de, higgye el, igenis szép, és el kell fogadnia magát. Mert amíg magunkat nem fogadjuk el, addig sokkal nehezebben találunk olyan társat, aki hosszútávon elfogad minket. Hibái mindenkinek vannak, és igenis vannak hibák, amelyekkel együtt lehet élni, és természetesen vannak olyanok, amelyeken tudunk változtatni, ha igazán akarjuk. Lehet ez egy vastag comb, vagy dohányzástól sárguló fogak, a megoldás nem az, hogy eltakarjuk, leműttetjük a zsírt, vagy fehérítünk, mert ez csak felszíni kezelés. Az igazán nagy lépés abban rejlik, ha a felismerés után belátjuk, hogy igenis, lehet, hogy egészségesebben kellene élni, és gyökerében keresünk megoldást a problémára. Szóval én azt kívánom mindenkinek erre az évre, hogy ismerje meg hibát, és ha felismerte őket, akkor tanulja meg helyén kezelni azokat, legyenek olyanok, amelyeket elfogad, és magáénak tekint, és legyenek olyanok, amelyeken változtat.

Persze, nem az a fajta, amire most mindenki gondol, jelen esetben az édességről van szó. A megnyugtatóan bársonyos, szívünknek oly kedves, minden pillanatban felvidító finomságokról. Már több mint egy hete annyira elveszi a kedvem mindentől az időjárás (értsd: a reggeli felkeléstől kezdve), hogy a délutáni mélyponton valóban csak egy csokival tudok vigasztalódni. Reggel meg egy croissanttal, este pedig jól esne egy kis csoki, süti, netalántán puding, gyakorlatilag mindegy csak édes legyen. Ez persze ebben a formában nem igaz, mert igyekszem ellenállni gyarló vágyaimnak, nem hagyhatom, hogy a saját testem rabszolgája legyek.

 Nagyon sok nézet él arra vonatkozólag, hogy miért is kívánjuk az édességet ,és mi nők, miért jobban mint férfitársaink. (Akik egyébként a legtöbb esetben, ha sokat is fogyasztanak belőle, kevésbé híznak meg tőle. Piszok igazságtalan az élet). Egy talán mindenki számára ismert tény, hogy az édesség, ezen a kategórián belül is a csoki, boldogsághormont, endorfint termel. Ettől jobb a kedvünk, ezért tudunk minden helyzetben egy jó kis csokival megvigasztalni magunkat. Emellett az agyműködésünknek is szüksége van cukorra, ezért érezzük úgy – jogosan – délutánonként , hogy kell valami, valami nass – ami lehetőleg hűségesen kitart velünk a munkaidő végéig. Egy dolog azonban biztos, kis mennyiségben igényli a szervezetünk a cukrot, túlzásba viszont nem szabad esni. Könnyű azt mondani, mert ha az ember lánya feltehetőleg Gombóc Artúrral állhat közeli rokonságban, akkor sajnos ez az ellenállás és aszketizmus egyáltalán nem egyszerű dolog. Én azonban a teljes megvonásban nem hiszek, mert így már rövid idő után a megvonás puszta tényétől „Én nem ehetek” szenved az ember. A kulcsszó itt is a mértékletesség. Az én taktikám az, hogy a gyümölcsjoghurt (amit ugye teleszórnak finomított cukorral) csak és kizárólag nasiként jöhet szóba, de a másik házi praktika -  amit már a barátnőim is átvettek - abból a  tudományos felvetésből indul ki, hogy azt étcsokoládé egészséges. Namármost, veszek egy tábla 70 %-os étcsokit. Ha jól voltam és megérdemlem akkor kandírozott narancsosat, vagy málnásat, vagy chiliset, amit épp árulnak, ha szigorú vagyok magamhoz, akkor sima, teljesen egyszerűt. Fogom a csokit, kibontom, kockáira szedem, majd azokat egyenként alufóliába csomagolom. Első pillantásra egy kényszeres elmebeteg tevékenységének vagy egy akkurátus sorozatgyilkos előkészületeinek tűnhet, de ha a végeredményt nézzük: beválik. Igyekszem ezzel becsapni az agyamat, amikor a napi kockámat fogyasztom, majd figyelmeztetem magam: hé, ma már egy egész csokit kibontottál, sőt, meg is ettél.  

Van valami plusz abban, amikor többszáz, jó esetben többezer ember együtt egy ritmusra mozog. Ez a varázsa az aerobik- fitnesz fesztiváloknak is. A szezont idén szeptember 20-án a Fitbalance nyitja ezúttal a Papp László Budapest Sportarénában. A májusi Millenárison tartott rendezvényhez hasonlóan jónak ígérkeznek a programok.

11:50   Tatarek Rezső- Iron box

12:50 Kovács Erika- Lady's dance

13:50 Borsodi.B-LencsésR-Molnár M.- B'moves by Dave Grand

14:50 Marta Tymoszewicz – Bednardz - Marta'style

15:50 Vér Tomi - Jazz forever

16:50 Kiss Gábor - Afro dance by live konga

17:50 Borsodi B-Lencsés.R-Marta.T-Izabela.S-Nagy.D - bodyART easy europe

http://www.fitbalance.hu/home            

A májusi rendezvényről: A villamosról leszállás közben elszakadt a papucsom, ami egyrészt jelzi azt, hogy jó idő volt, másrészt nem indult túl rózsásan a nap. Még szerencse, hogy ott volt az edzőcipőm. Tatarek Rező órája viszont méltó kezdete volt a napnak, azt hiszem maximálisan felpörögtünk. Az utána következő Kiss Gábor viszont pechünkre nem afrodance órát tartott és a tangája annyira elvonta a figyelmünket, hogy nem bírtuk, ezt az órát röhögés miatt feladtunk. No és hiányzott a tőle megszokott afrodance. Lencsés Rita és Borsodi Balázs órája ezután nem okozott csalódást, a közepesen nehéz koreográfia pedig még a hozzám hasonló kezdőknek sem volt megerőltető. Napközben mértünk testsúlyt, testzsírszázalékot, és vérnyomást is, ezekután már nyilvánvalóvá vált, hogy egészségesek vagyunk. A Fitbalance Egészségkonyha ebéd is teljesen ehető volt, sőt, külön öröm volt, hogy desszertként Activiát is kaptunk. Egy kis délutáni henyélés és a spinning órára bejutás eredménytelen próbálkozásai (komplett csapatok lefoglalták előre az összes kerékpárt) után úgy döntöttünk, hogy strecthinggel zárjuk a napot, ahol legnagyobb meglepetésemre az éppen pihenőidőben lévő Lencsés Rita odajött hozzám és segített. Persze eredménytelenül, de ez nem az ő hibája, merev a csípőm, pláne akkor, ha előtte több hónapig nem edzem rendszeresen.

Az edzés csupa öröm, gondolná a laikus, és van, aki ténylegesen fel is adja, amikor nem azt kapja, amit várt. Jártam már én is ebben a cipőben, és találkoztam hasonló csajokkal is, akik félóra után úgy döntöttek, az aerobik nem az ő műfajuk. Persze lehet az ember lusta, éppenséggel a kitartás sem mindenki erénye, de két szempontból is vizsgálhatjuk az eseményeket.
Feladom, nem megy:  Ismerős mondat, első step óra közepén, első spinning óra első tíz perce után. Kimegyek, nem érdekes, úgysem figyel senki, az edzőnek beadom, hogy rosszul vagyok, így ő is javallja, hogy üljek le, pihenjek, igyak valamit. És nem gondolok többet az aerobikra. Ha valaki legközelebb megkérdezi, hogy miért a kondiban emelgetek, akkor azt mondom, nem jött be az aerobik. Vagyis dehogynem jött be – gondolom magamban -  csodálattal bámulom a csajokat, ahogy végigpörgik az órát, és talán utána még egyet. De nekem nincs állóképességem. Vagyis egy fenét nincs, csak éppen nem jó. Fejleszthető, nade ki győzi azt kivárni, én csak azt látom, hogy félóránál meg kell  állni összeszedni magam, és kapkodni az elveszettnek hitt levegő után. Elvesztem, feladom, nem megy ez nekem, ezt nem nekem találták ki. Talán egy másik életben.
Azért is megcsinálom: Ha törik, ha szakad, végigugrálok egy egész órát. Ma nem jött össze, de talán majd jövő héten. Az lesz a napja, és utána már minden könnyebb lesz. Uh, de bonyolult ez a koreográfia, most akkor balra mit és cha- cha meg mambo, mivan? Ez valami másik tánc lehet, eltévesztettem az ajtót. Ah, mégsem, világosít fel a tanár, az egyetlen ami téves, azok a lépéseim. Öööö, tudod egyedi koreográfia, nem bírom jól az irányítást. Elviccelem a kérdést, pedig véresen komoly, az egésznapos hajtás után eléggé nehezen birkózom meg a lépéskombinációk memorizálásával. Azonban meglepetésemre a 3. óra után már minden jobban megy. A tökéletes azért még mindig nem a legjobb szó rá, de megyeget, és már extra idiótának sem érzem magam, aki azt se tudja hová tegye a lábát. Jó-jó, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a kezeimet még egyelőre hanyagolom. Majd ha jól megy a láb.
 

MMM, nincs is jobb, mint egy kis testmozgás a hétvégi tivornya után. Mondanom sem kell, ismét hős voltam, mert míg mindenki más hétfőn is pihente a szombati lánybúcsú fáradalmait, addig én az edzőteremben kerestem menedéket az alkohollal bevitt pluszkalóriák támadása ellen. Mi másra mentem volna be, mint stepre. Talán nem meglepő , hogy ez is azon edzésformák közé tartozott nálam, amely elég kevés sikerélménnyel kecsegtetett. Először csak bámultam a csajokat, néztem amint számomra megfejthetetlennek tűnő sorrendben rakosgatják át-vissza fel és le a lábaikat a step-padon, miközben az edző magyar nyelvben kevésbé honos annál inkább idegen vezényszavakat kiáltoz nekik. Mégis jól emlékszem a napra, amikor erőt vettem magamon. Túl voltam egy felfázáson télvíz idején, és igyekeztem formába lendülni. Beléptem a terembe és vagy bő 10 percig igyekeztem követni a történéseket. Nem csupán elkeseredtem, de konkrtétan először a talpam, majd a vádlim, végül a farizmom görcsölt be. Ez elegendő intő jel volt ahhoz, hoyg kijöjjek és letegyem magam, majd pedig elfogyasztottam két magnézium pezsitabit. Így kezdődött. Két év kellett míg újra stepre léptem, de ekkor már hétről -héétre nagyobb elszántsággal és önbizalommal, reménykedve abban, hogy már maximálisan értem a basic, mambo, cha-cha vezényszavakat. Ennek már 3 éve. Tegnap viszont úgy döntöttem, újra stepre lépek. A néhány csetlés- botlás és az állóképesség hiányának ellenére, majdhogynem büszke is voltam magamra. Persze voltak akik ezerszer joban csinálták, mint én, de azzal nyugtattam magam, hogy biztosan van olyan, aki 5 éve ezzel kel és fekszik. Persze olyan is tutira akad, aki szimplán tehetségesebb, de ez most nem izgat. A fő, hogy feszül a vádli.

Hát persze, én meg a tánc, az egy kis alkohollal keveredve lehet látványos vagy élvezetes. De hős voltam, és ismét megpróbáltam a lehetetlent, a dance aerobikot. 3 évvel ezelőtt, isten tudja milyen bizonyítási vágytól vezérelve bemenetem egy Nike dance aerobic órára. Azután még egyre, még egyre, és eltelt hat hét. Hat kemény hét, de a végére már úgy éreztem, hogy a lábam és a kezem nem téveszt célt, összeáll a koreográfia anélkül, hogy kilógnék a sorból. Végülis a hip-hop ihlette aerobic is csak egy mozgásegység, amit ha kellő odafigyeléssel és szorgalommal elsajátít az ember, akkor előbb- vagy utóbb menni fog. Sőt nemhogy nem éreztem magam sutának, de kifejezetten élveztem a szexi-szexi vezényszavak alatt futó csipőriszával átszőtt elemeket. Na nem lett belőlem Beyoncé, de mindenesetre tanulságos órák álltak mögöttem. De ennek már több, mint 3 éve. Múlt héten úgy éreztem újra bemerészkedek egy dance-aerobik órára. A kép ismerős, tiszta deja vu, az oktató csaj állati jól nyomja, tekeri magát jobbra-balra, és nyugtat közben, hogy na, nem is olyan bonyolult, ugye. Ugye nem is annyira, de  azért annyira mégis, hogy ne menjen per pillanat. Próbálom utánozni a mozdulatot, a tükörbe már nem is merek nézni, nehogy meglássam amint esetlenül forgok jobbra- balra, nem tudva, hogy a karommal már mit kezdjek. Az edző -jópontként legyen a számlájára írva- végig mosolyog, és bárminnyire is azt gondolnám, hogy most legbelül rajtam röhög, mégis bíztatólag hat. Óra végére a totális fáradtság és izzadtság ellenére mégis sikerül a koreográfia.Ha nem is teljesen úgy, ahogy ő mutatja, mégis sikerként könyvelem el, hogy nem esek el a két bal lábamban. És már ez is nagy eredmény. Persze, amikor vége lett, eldöntöttem, hogy azért még otthon egyszer -kétszer begyakorlom, nem hagyom elveszni a tudást. De aztán mire hazaértem, már sehol sem volt az a tudás. Csak a Jacko-féle 3/4 fordulatra emlékeztem, és ezzel tisztelegtem az emléke előtt. 

Újra egy forró nap, és egy újabb kemény edzés. Zsírégetés, amilyen jól hangzik, olyan fáradságos munka. Azt mondják, hogy igazán 40 perc után kezdődik el ez a folyamat, amikor a szervezet nem a szénhidrátokhoz, hanem a zsírokhoz nyúl edzés közben. Azonban ez csak az egyik oldal, mert mint mindenben, itt is sok a szélsőséges nézet.De valami mellett mégiscsak állást kell foglalnom ahhoz, hogy sodródni tudjak az árral. De félre a tudománnyal, jöjjön a tapasztalat. 10 perc után annyira izzadtam, hogy mindenem merő víz volt.Pozitív tapasztalat, hogy nagyon aktív volt a bemelegítés, tényleg mindent átmozgattunk mielőtt belevágtunk volna a keményebb részbe, így a végén sem kellett erőlködni a nyújtással, mert lazábbak maradtak az izmok. Ezt kevés edző veszi figyelembe, így van, amikor az edzés végére annyira merev az ember, hogy csak győzze lenyújtani. Izomláz mára természetesen van, de már ezután a néhány átmozgott este után sokkal jobban érzem magam. Valószínű, hogy más ezt nem veszi észre rajtam, (egyelőre!) de az biztos, hogy érzem a változást. És persze ott van még a mozgás öröme. Hiszen nincs is jobb annál, amikor az 55. percben a negyedik kör hasizom közben összemosolyogsz egy másik szenvedővel. Mert abban a pillanatban mindketten tudjátok, hogy annak ellenére, hogy akkor úgy tűnik ez a vég, mégis ez a bátor és büszke bikinikorszak kezdete.

Na igen, kánikula, beestem egy egy thai -bo aerobik órára. Gondoltam én, hogy majd jó lesz, elvégre májusban egy Tatarek Rezső iron-box órát is kibírtam, de nem, nem így történt. 20 perc után csillagokat láttam, szédültem, majd le kellett ülnöm. Ennyire kemény, hosszú ideig magas pulzusszámon pörgetett órán még nem jártam. Mint minden kínzásnak, ennek is megvolt az eredménye, ma alig bírom emelni a lábam és a karom. És annyira csatakos lett a hajam, hogy meg kellett mosnom. Node ez van, a jó alakért és a kicsit (sokkal!) jobb állóképességért mindent, meglátjuk mi lesz. Ja, és nem ettem édességet egész nap. Ez már valami. Persze, ma egy Kinder tejszelet azért bekerült az étrendembe, de ennyi jár.

Múlt héten életem első (remélem nem utolsó) spinning óráján is résztvettem. Mivel az elmúlt másfél évben csak hébe-hóba láttam edzőtermet, annyira nem bizonyult túl jó választásnak ez az óratípus, mindenesetre az edző kedves volt, rögtön kiszúrt, hogy nem vagyok bennfentes, odajött és segített beállítani a kerékpáromat. Minden szép és jó lett volna, ha fél óra után nem görcsöl be a vádlim és a talpam. Természetesen egyszerre. 10 perc pihenés és önmasszírozás után visszaültem és nyugdíjas nagymamám tempójában tekertem végig az órát. Ez persze biztosan egy élvezetes és mazochista sport, mert a többiek reakcióiból úgy tűnt, hogy élvezik az izzasztó fedett biciklitúrát, úgyhogy miután én is vizespólósan távoztam úgy döntöttem kap még nálam esélyt. Persze előtte négy szem Magne B6-ot magamhoz veszek, biztos, ami biztos.

Úgy döntöttem, hogy mától megváltozom. Persze nem nagyon, nem történt semmi drasztikus az életemben, nincs új pasi és a kapuzárási pánik sem fenyeget. Egész egyszerűen elegem lett. Elegem lett abból, hogy vannak napok, amikor nem szeretek tükörbe nézni, és épp ezért úgy érzem egy ruhám sem áll jól. Ismerős? Talán egy jó smink feldob és akkor mehetek dolgozni.Persze kell még egy magassarkú is, hogy teljes legyen a siker. Ez persze nem állapot, mert magamat kell rendbetennem. Három hete kis lépéssel kezdtem, a szintetikusról áttértem a bioarcápolásra. Persze nem ítélem el a "nagy francia gyártókat", de tény, hogy a bőröm ezerszer simább,és a múlt héten egy üveg bor vásárlásakor a Corában megkérdezték hány éves vagyok. Ezen annyira meglepődtem, hogy azon túl, hogy le sem esett miért kérdezheti, lefagytam és hosszú másodpercek teltek el mire tudtam válaszolni. Az eladónő lassú reakcióidőmet látva második tesztért kiáltott, megkérdezte hányban születtem, és végül még a személyimet is elkérte. Na igen,amikor a gyerekek már csókolomoznak és mégis történik egy ilyen, az szerintem felérhet egy botox-kezeléssel.