Ha ezt a szót meghallom, akarva- akaratlanul mindig a Bomfunk MC féle freestyler jut eszembe, free- free- freestyler... Na jó, nem erre gondoltam, amikor meghallottam, hogy van ilyen aerobik irányzat, hanem megvallom őszintén azt hittem, hogy improvicáziós dance lehet, freestyle, meg minden. De aztán kiderült, hogy ez valami egészen más.

A freestyler egy újkeletű eszköz. Adott egy board, két gumikötél, és mindezzel Te folyamatos összeköttetésben vagy, a lábadon egy heveder, a kezedben pedig a gumikötél vége. Hogy jobban lássátok miről is beszélek: 

Ha mindez első pillantásra szadistának tűnik, akkor remélem nem tántorítok el senkit, de valóban az. Ugyanis azt mindenki viszonylag az óra elején megtapasztalhatja, hogy milyen az, amikor minden végtagunkon van ellenállás mozgás közben.

Ugyanakkor a helyhez kötöttség ellenére korántsem unalmas. A síelésre emlékeztető alapmozdulatoktól kezdve a táncos mozdulatokon át a legkülönbözőbb talajgyakorlatokig a lehetőségek tárháza gyakorlatilag csak az edző fantáziájától függ.

Ugyanakkor életem első és remélem nem utolsó Freestyler óráját sikeresen túléltem, sőt, annak ellenére, hogy előtte hajnal egyig dolgoztam, iszonyatosan jólesett, pedig őszontén nem ezeket a típusú órákat kedvelem, ahol a kihajtják belőlem a lelket is, de néha kell ez is, illetve azt is tudom, hogy mások meg pont ezekre szeretnek járni. Mindenesetre az izomlázam másnap, és harmadnap is éreztette velem a Freestyler jótékony hatását.

Szóval ha egy minden porcikát átmozgató, optimális terhelést nyújtó újfajta, változatos edzésre vágytok, akkor mindenképpen próbáljátok ki a Freestyler- t.

Itt próbálhatjátok ki: 

Tornaréna

A prózai címnél a valóság sokkal egyszerűbb, mivel a virtuális edzőtermekről szeretnék írni.  Mostanában gombamód szaporodnak az online termek, ami nyilván mindenkinek jó,  mert egyik oldalon (és a másikon is) költséghatékony, ráadásul a vendégnek nem kell sehová sem mennie. De miért jobb ez mint egy DVD?

Ritkán írok mostanàban az órai tapasztalataimról, mert többnyire nincs is mit, hiszen az utóbbi időben csak a legjobb edzőkhöz járok, ahol nincs mit hozzáfűzni, ùgy jó, ahogy van. Az edzői szolidaritás miatt nem írok neveket, de azt meg kell osztanom veletek, hogy tegnap mennyire rossz órán jártam.

MMM, nincs is jobb, mint egy kis testmozgás a hétvégi tivornya után. Mondanom sem kell, ismét hős voltam, mert míg mindenki más hétfőn is pihente a szombati lánybúcsú fáradalmait, addig én az edzőteremben kerestem menedéket az alkohollal bevitt pluszkalóriák támadása ellen. Mi másra mentem volna be, mint stepre. Talán nem meglepő , hogy ez is azon edzésformák közé tartozott nálam, amely elég kevés sikerélménnyel kecsegtetett. Először csak bámultam a csajokat, néztem amint számomra megfejthetetlennek tűnő sorrendben rakosgatják át-vissza fel és le a lábaikat a step-padon, miközben az edző magyar nyelvben kevésbé honos annál inkább idegen vezényszavakat kiáltoz nekik. Mégis jól emlékszem a napra, amikor erőt vettem magamon. Túl voltam egy felfázáson télvíz idején, és igyekeztem formába lendülni. Beléptem a terembe és vagy bő 10 percig igyekeztem követni a történéseket. Nem csupán elkeseredtem, de konkrtétan először a talpam, majd a vádlim, végül a farizmom görcsölt be. Ez elegendő intő jel volt ahhoz, hoyg kijöjjek és letegyem magam, majd pedig elfogyasztottam két magnézium pezsitabit. Így kezdődött. Két év kellett míg újra stepre léptem, de ekkor már hétről -héétre nagyobb elszántsággal és önbizalommal, reménykedve abban, hogy már maximálisan értem a basic, mambo, cha-cha vezényszavakat. Ennek már 3 éve. Tegnap viszont úgy döntöttem, újra stepre lépek. A néhány csetlés- botlás és az állóképesség hiányának ellenére, majdhogynem büszke is voltam magamra. Persze voltak akik ezerszer joban csinálták, mint én, de azzal nyugtattam magam, hogy biztosan van olyan, aki 5 éve ezzel kel és fekszik. Persze olyan is tutira akad, aki szimplán tehetségesebb, de ez most nem izgat. A fő, hogy feszül a vádli.

Hát persze, én meg a tánc, az egy kis alkohollal keveredve lehet látványos vagy élvezetes. De hős voltam, és ismét megpróbáltam a lehetetlent, a dance aerobikot. 3 évvel ezelőtt, isten tudja milyen bizonyítási vágytól vezérelve bemenetem egy Nike dance aerobic órára. Azután még egyre, még egyre, és eltelt hat hét. Hat kemény hét, de a végére már úgy éreztem, hogy a lábam és a kezem nem téveszt célt, összeáll a koreográfia anélkül, hogy kilógnék a sorból. Végülis a hip-hop ihlette aerobic is csak egy mozgásegység, amit ha kellő odafigyeléssel és szorgalommal elsajátít az ember, akkor előbb- vagy utóbb menni fog. Sőt nemhogy nem éreztem magam sutának, de kifejezetten élveztem a szexi-szexi vezényszavak alatt futó csipőriszával átszőtt elemeket. Na nem lett belőlem Beyoncé, de mindenesetre tanulságos órák álltak mögöttem. De ennek már több, mint 3 éve. Múlt héten úgy éreztem újra bemerészkedek egy dance-aerobik órára. A kép ismerős, tiszta deja vu, az oktató csaj állati jól nyomja, tekeri magát jobbra-balra, és nyugtat közben, hogy na, nem is olyan bonyolult, ugye. Ugye nem is annyira, de  azért annyira mégis, hogy ne menjen per pillanat. Próbálom utánozni a mozdulatot, a tükörbe már nem is merek nézni, nehogy meglássam amint esetlenül forgok jobbra- balra, nem tudva, hogy a karommal már mit kezdjek. Az edző -jópontként legyen a számlájára írva- végig mosolyog, és bárminnyire is azt gondolnám, hogy most legbelül rajtam röhög, mégis bíztatólag hat. Óra végére a totális fáradtság és izzadtság ellenére mégis sikerül a koreográfia.Ha nem is teljesen úgy, ahogy ő mutatja, mégis sikerként könyvelem el, hogy nem esek el a két bal lábamban. És már ez is nagy eredmény. Persze, amikor vége lett, eldöntöttem, hogy azért még otthon egyszer -kétszer begyakorlom, nem hagyom elveszni a tudást. De aztán mire hazaértem, már sehol sem volt az a tudás. Csak a Jacko-féle 3/4 fordulatra emlékeztem, és ezzel tisztelegtem az emléke előtt. 

Újra egy forró nap, és egy újabb kemény edzés. Zsírégetés, amilyen jól hangzik, olyan fáradságos munka. Azt mondják, hogy igazán 40 perc után kezdődik el ez a folyamat, amikor a szervezet nem a szénhidrátokhoz, hanem a zsírokhoz nyúl edzés közben. Azonban ez csak az egyik oldal, mert mint mindenben, itt is sok a szélsőséges nézet.De valami mellett mégiscsak állást kell foglalnom ahhoz, hogy sodródni tudjak az árral. De félre a tudománnyal, jöjjön a tapasztalat. 10 perc után annyira izzadtam, hogy mindenem merő víz volt.Pozitív tapasztalat, hogy nagyon aktív volt a bemelegítés, tényleg mindent átmozgattunk mielőtt belevágtunk volna a keményebb részbe, így a végén sem kellett erőlködni a nyújtással, mert lazábbak maradtak az izmok. Ezt kevés edző veszi figyelembe, így van, amikor az edzés végére annyira merev az ember, hogy csak győzze lenyújtani. Izomláz mára természetesen van, de már ezután a néhány átmozgott este után sokkal jobban érzem magam. Valószínű, hogy más ezt nem veszi észre rajtam, (egyelőre!) de az biztos, hogy érzem a változást. És persze ott van még a mozgás öröme. Hiszen nincs is jobb annál, amikor az 55. percben a negyedik kör hasizom közben összemosolyogsz egy másik szenvedővel. Mert abban a pillanatban mindketten tudjátok, hogy annak ellenére, hogy akkor úgy tűnik ez a vég, mégis ez a bátor és büszke bikinikorszak kezdete.

Na igen, kánikula, beestem egy egy thai -bo aerobik órára. Gondoltam én, hogy majd jó lesz, elvégre májusban egy Tatarek Rezső iron-box órát is kibírtam, de nem, nem így történt. 20 perc után csillagokat láttam, szédültem, majd le kellett ülnöm. Ennyire kemény, hosszú ideig magas pulzusszámon pörgetett órán még nem jártam. Mint minden kínzásnak, ennek is megvolt az eredménye, ma alig bírom emelni a lábam és a karom. És annyira csatakos lett a hajam, hogy meg kellett mosnom. Node ez van, a jó alakért és a kicsit (sokkal!) jobb állóképességért mindent, meglátjuk mi lesz. Ja, és nem ettem édességet egész nap. Ez már valami. Persze, ma egy Kinder tejszelet azért bekerült az étrendembe, de ennyi jár.

Múlt héten életem első (remélem nem utolsó) spinning óráján is résztvettem. Mivel az elmúlt másfél évben csak hébe-hóba láttam edzőtermet, annyira nem bizonyult túl jó választásnak ez az óratípus, mindenesetre az edző kedves volt, rögtön kiszúrt, hogy nem vagyok bennfentes, odajött és segített beállítani a kerékpáromat. Minden szép és jó lett volna, ha fél óra után nem görcsöl be a vádlim és a talpam. Természetesen egyszerre. 10 perc pihenés és önmasszírozás után visszaültem és nyugdíjas nagymamám tempójában tekertem végig az órát. Ez persze biztosan egy élvezetes és mazochista sport, mert a többiek reakcióiból úgy tűnt, hogy élvezik az izzasztó fedett biciklitúrát, úgyhogy miután én is vizespólósan távoztam úgy döntöttem kap még nálam esélyt. Persze előtte négy szem Magne B6-ot magamhoz veszek, biztos, ami biztos.