Ha megkérdezünk bárkit a kenyérevésről, az biztos, hogy határozott véleménye lesz, szerintem nincs olyan ember, akinek semleges lenne a kenyér. Bevallom őszintén, én szeretem a kenyeret, de nem feltétlenül érzek késztetést, hogy mindennap egyek is. Ellenben például apukámmal, aki a barnakenyeret nehezen viseli, s ha mégis barnát eszik, akkor az tutira karamellel vagy kakaóval színezett fehérkenyér, kevés tönkölyliszttel bekeverve, csak a rend kedvéért. Nem is értem, hogy azok a pékek miért nem rohannak ki az ilyenek ellen, akik valóban rendes, tisztességes rozskenyeret gyártanak rozslisztből. De akkor ott a kérdés, hogy fehér vagy nem fehér?
Egyértelmű, hogy a rozs és a teljes kiőrlésű kenyerek előnyt élveznek az egészséges táplálkozás szempontjából, hiszen a maghéj és a csíra olyan fontos tápanyagokat tartalmaznak, amire nagy szüksége van a szervezetnek. Arról nem is beszélve, hogy értékes rosttartalma miatt az egészséges emésztést segíti elő. A tökéletes teljes kiőrlésű kenyér azonban már- már mitikus szereplő a pékségek polcain, szinte csak egy- két helyen és a saját konyhánkban lehetünk biztosak benne, hogy jó kenyér kerül az asztalunkra. Milyennek kell lennie a jó kenyérnek? Szerintem készüljön rozslisztből vagy tönkölylisztből, és lehetőleg legyenek benne magok is. Nálam a favorit a tökmag és a lenmag, mindkettő rendkívül egészséges. Sok fehérkenyér rajongó ilyenkor rögtön azt hozza fel, hogy a rozsliszt nagyon drága, a kenyérsütő is az, és a pékségben is többe kerül az ilyen liszt. Azt is elhiszem, hogy mindig lesznek rétegek, akik egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, de mégis úgy gondolom, hogy sokan megtehetnék, mert az egészség megfizethetetlen, és valószínűleg érdemesebb most egy kicsivel többet költeni adott esetben a kenyérre, mint később a kórházi kezelésekre. A másik fontos dolog az, hogy a tápanyagban gazdagabb kenyérből nem kell 3 vastag szelet, hogy úgy- ahogy jóllakottnak érezzük magunkat. Nem boszorkányüldözést akarok most indítani a fehérkenyér ellen, mert ennek ellenére úgy gondolom, ha egy évben kétszer eszem egy jó vörösboros marhapörköltet és fehérkenyeret kínálnak hozzá, akkor nem fogom elutasítani, mert ha jól esik, akkor nem kell megtagadni magunktól semmit, ami fontos, az a mértékletesség. Mivel gyermekkorunkban is fehérkenyeret kaptunk otthon így a barna- teljes kiőrlésű kenéyr fogyasztása is leginkább megszokás kérdése. Én is így kezdtem anno, azt mondtam magamnak, hogy najó, mától változtatok kicsit, és ha tehetem barna kenyeret eszem, mert tudtam, hogy ezzel tehetek valamit magamért, az egészségemért. Nem telt bele néhány hét, és teljesen megszoktam, hogy valami más ízt eszek, és elkezdtem szeretni ezt a kicsit savanykás, sűrű, újfajta kenyeret. Nem állítom, hogy ez mindenkinél beválik, de az esetek többségében szerintem hatásos lehet. Azt sem gondolom - és ezt a kenyér- elleneseknek mondom - hogy minden nap, minden étkezésre kell kenyeret enni, mert a jó minőségű, tàpanyaggal zepi kenyér csupán egy az ezerféle alternatíva közül, ami biztosíthatja a kiegyensùlyozott és változatos étrendet.
