Blogot írni abból a szempontból nagyon nehéz, hogy az ember sokszor bármennyire is szeretné naprakészen megosztani a gondolatait, mégis sokszor nem sikerül, mert mindig közbejön valami. Az a baj, hogy ez nem azt jelenti nálam, hogy lusta vagyok, hanem azt, hogy ismét 10x annyi dolgot vállaltam magamra, mint alapesetben kellett volna. Most azért nagy idegeskedések is folynak a háttérben, mint, hogy maradok- e a munkahelyemen, sikerül e az új nyelvvizsga, és - ami most nekem a szívem csükcske - jól sikerül- e az OKJ vizsga. Mert bizony az első, írásbeli OKJ aerobik sportedzői vizsgámtól mostantól már menthetetlenül csupán egy hónap választ el.

Írtam már arról, hogy 20 éves koromig nem mozogtam, ami négy éve volt, akik jók matekból már kitalálhatták a koromat is :). De ez a nem mozgás tényleg azt jelenti, hogy antisport voltam. Általános iskolában a tesiórától kirázott a hideg, csak a zsámoly, a szekrény, a medicinlabda, a kötél és a magasugró léc gondolata elborzasztott. A kötélen a kezem féltettem, a tériszonyom zavart abban, hogy 1 méternél feljebb jussak, a magasugrásnál féltem, hogy leverem a lécet és majd fáj, ezért nagyot fékeztem előtte. Próbálkoztam azért kézilabdával, de túlságosan féltettem a kezem, mert hangszeren játszottam, és végül mi lett volna a zenei karrieremmel? Amiből így sem lett semmi, de ugye, mi lett volna, ha.

Edzőnek lenni nagy felelősség, és ez a teher jó esetben nyomja is az ember vállát rendesen. Elvileg hamarosan megírjuk a félévzáró tesztet, és utána nem sokkal jöhet is a felkészülés a végső nagy leszámolásra. Oké, dramaturgiai túlzás volt, szóval következik a mindent eldöntő vizsga.
Ez már önmagában elég fejfájást tud okozni, hiszen sok a tantárgy, a legtöbbünknek ezelőtt nem sok köze volt az izmok eredéséhez, vagy a keringési rendszerhez, de sorolhatnám ide a sportpszichológiát és az edzéselmélet most még kissé ködös területét is.

Ha mindez nem lenne elég, még aerobik órát is be kell mutatnunk, hiszen végtére is erről szól az egész edzőképzés, ezért tanulunk és gyakorlunk, hogy a végén egy normális órát tudjunk tartani. Ez pedig nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná. Persze, tudtam én, hogy nem lesz sétagalopp, mert a feladat összetett, de arra nem számítottam, hogy folyamatosan újabb kihívások elé kell nézzek, és most így a vége felé közeledve úgy látom, hogy emberileg is nagyon sokat fejlődtem már most is, nem csak fizikailag. Történt ugyanis, hogy az első komoly probléma számomra az volt, hogy igen, az ember egyszerre csinálja (jól), közben beszél, ha ügyes akkor mutogat is, és a csúcsok- csúcsa, ha figyel a vendégekre is. Valóban embert próbáló feladat, egyáltalán nem véletlen, hogy kevés a jó edző a vásrosban, ehhez tényleg fel kell nőni. Úgy értem, szarul könnyű csinálni ezt is, jól, nah, az már kihívás. Márpedig az ember lánya jól akarja csinálni, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy közbejön a lámpaláz is. Komolyan, nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen gondjaim lesznek, mert a munkámból kifolyólag is sok emberrel kell beszélnem, volt már rá példa, hogy emberek elé kellett kiállnom, arról nem is szólva, hogy az iskoláskorom nem kevés szerepléssel telt. Most mégis, amikor ki kell állnom hétvégente, teljesen meg vagyok szeppenve, azt se tudom melyik lábam a jobb. Az, hogy mi lehet a megoldás, egyelőre még várat magára, de dolgozom rajta. Lehet, hogy úgy fogok gyakorolni itthon a tükör előtt: Te vagy Rubint Réka, a koronázatlan aerobik lady :).

Valahogy viszont akármikor az aerobik komplexitására gondolok, a vezetés jut eszembe, és a vezetés tanulásom. Az analógia arra épül, hogy ahogy az autóvezeténél, úgy itt is rengeteg dologra kell egyszerre figyelni. Kormány, tükrök, váltó, pedál, forgalom (zene, smink és a helyes fiú a zebránál :) ) úgy itt is a mozgás, a zene, a koreográfia, a vendégekre való odafigyelés mind ott kell legyenek az ember fejében egyszerre. Épp ezért bízom benne, hogy a sok gyakorlás után majd egyszerre egyértelmű egésszé áll össze nálam ez a folyamat is, és olyan természetes lesz, mintha mindig is ezt csináltam volna, akárcsak a vezetés. És akkor majd ott állok szembenézve önmagammal: mit nem lehetett ezen érteni? ! :)

Hat képzési hétvégén vagyunk túl, azaz valamiféle elméleti és gyakorlati tudás is került már a fejünkbe. Az elméletiről nem szívesen írok, mert az a típusú ember vagyok, aki többnyire egy előadáson nem fogja fel mélységében a hallottakat (kivéve, ha nagyon, de nagyon izgalmas dologról van szó) hanem inkább az otthon csendes magányában gondolom végig magamban az anatómiát, sportpszichológiát, sportélettant.
 

Vannak ilyen edzők, olyan edzők, meg amolyan edzők, ezt kb. mindenki meg tudja állapítani. Valaki szimpatikus, valaki meg nem, akkor az ő órájára nem megyünk és kész. Amikor viszont valaki edzőnek tanul, és a tudást illetően legnagyobb bizalma az oktatóiban van már ezáltal (jó esetben, mert ha nem, akkor rossz iskolát választott) és az általuk átadott tudásban, akkor bizony érhetik nagy-nagy csalódások az edzőteremben.

Az oktatói képzésen 4 óráról jellemzést kell írnunk, amin részt vettünk abban a két hétben, amikor nincs oktatás. Természetesen név nélkül (mert hiába a blogszabadság, edző- palántaként nem szeretnék senki fölött sem pálcát törni) megosztom veletek is, hogy milyen órákon jártam, a teljesség igénye nélkül.

Kondi

Első nap
Nyilvánvaló, hogy szakmai titkokat nem fogok megosztani, hiszen mint mindenhol, itt is biztosan kemény versenyhelyzet dúl a piacon, sok az aerobik iskola, és egyértelmű hogy mindenki jobb, több szeretne lenni, kiemelkedni a maga területén. Szóval tippeket nem fogok adni senkinek. De azért körülnéztem. Csupa bizakodó arc, első ránézésre abszolút különböző emberek, mondanom sem kell, hogy ugyanazzal a céllal. Szóval, aki sztereotipizálná az aerobik edzőket jóseggű csajokra és meleg kinézetű fiúkra, a személyi edzőket pedig kigyúrt izompacsirtákra, annak biztosan nincs igaza. A nagy koncentrációban fellelhető leendő edzők között  van idősebb, van fiatalabb, van jó alakú és olyan is akad, akiről sohasem gondolnád, hogy valaha járt edzeni. Ez persze biztosan nem azt jelenti, hogy bármelyikük emiatt lesz majd jó vagy rossz oktató. Talán itt nem igaz a suszter cipőjének esete. Hiszen egy edző egész mást képvisel. Ami viszont megbotránkoztat, az az, hogy arról, aki edzőnek készül, feltételezném,  hogy lételeme az egészséges életmód, persze nem az - ortorexiás módon- de álmomban sem gondolnám, hogy dohányzik. Itt nem arra gondolok, hogy otthon, stikában, amikor senki sem látja, hanem arra, hogy miért kell dohányozni kimenni a képzés szünetében? Tudom, a dohányos ismerőseim azt mondják, hogy túl szigorú vagyok, és hülyeség ez az egészség fanatizmus, és ilyenkor mindenki felsorol a családban egy dohányost aki 80 évig élt, úgy, hogy semmi baja nem volt, de a gond az, hogy én is tudok mondani 3 tüdőrákost a szűk ismeretségi körömből. De nekem bàrki barmit is mond, egy edző példakép is. Felnézünk rá, mint egy ikonra, meg akarunk felelni az  elvárásainak (na még egyszer, na még nyolc), legyen az egy jobb köridő vagy egy normálisan teljesített hasizomgyakorlat. Ebben az esetben, én, mint óralátogató vendég, megkérdezem az edzőmet, hogyan lehetnék egészségesebb, akkor ő ne azt mondja, hogy dohányozz nyugodtan. Persze rövidtávon könnyelmű az ember, mert tien- huszonpár évesen még nem kottyan meg neki a cigizés mellett a mozgás, a fiatal szervezet sok dologhoz tud alkalmazkodni. Más kérdés, hogy hosszútávon fizikailag nem tesz jót a dohányzás és komoly betegségeket eredményezhet. Arról nem is beszélve, hogy magunkon túl a közvetlen környezetünknek is ártunk vele. Szóval azt gondoltam, hogy első nap magáról a képzésről tudok majd valamiféle recenziót írni, azonban nem így lett, mert az elméleti képzéstől azt kaptam, amit vártam, a maximális szakmaiságot, és a partnerként kezelést, arra viszont rá kellett jönnöm, hogy az emberek fejében van gond. Viszont arra is ráébresztett ismét, hogy ez az, amit helyre kell tenni.  

Mivel már hosszú ideje (tavaly május) azon hezitáltam, hogy részt veszek egy aerobik oktatói képzésen, így nem kis netes kutatómunka, elemzés és megfontolás után elmentem az iwi  nyílt napjára. Nagy izgalommal vártam, nem mellesleg azért is, mert  a résztvevők között egy tanfolyamot is kisorsoltak. Tudom, rossz  előre lelőni a poént, de nem én nyertem. Pedig sohasem nyertem még semmit, azt a Balázs Pali kazettát kivéve, amit alsó tagozatos diákként a kiskunmajsai rádióba betelefonálva kaptam. Holott azt sem tudtam akkor még ki az a Balázs Pali. Így utólag úgy gondolom, hogy nyerni semmiképpen sem nyertem az ügyön. Az őszinteséghez hozzátartozik az is, hogy beküldéssel, sorsolással nem nyertem sohasem, hál’ istennek a szellemi teljesítményemmel kivívtam magamnak jónéhány díjat. 

Szóval visszakanyarodva a nyílt naphoz, időben odaértem, sokadmagammal, de egy félórás késés volt a szervezők részéről,  ami ugyan még megbocsátható, de bízom benne, hogy jövőre tanulnak az esetből.

Az előadásokról

Annak ellenére, hogy a képzésekről számomra eléggé kevés információt kaptunk - kivéve a wellness manager képzést - mégis  elégedetten távoztam.

Az elégedettségem oka pedig az volt, hogy  jobban megismerhettem az iwi (és a lite wellness) célkitűzéseit, az egészségneveléssel és edukációval kapcsolatban. Megjegyzem, szerintem egyedülálló kezdeményezés, és ebből egyértelművé vàlt számomra hogy itt helyem. Mivel nekem is ugyanezek az értékek fontosak, hogy segíthessek másoknak is abban, hogy ráébresszem őket,  mennyire fontos, hogy odafigyeljenek az egészségükre, a nap folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy tényleg jó helyen vagyok, még akkor is, ha mondjuk csak a fele igaz annak, amit hallottam. Bár remélem ez azért nem így van. Az előadók nem  azt mondták, hogy jelentkezzünk, mert hűdemarhajólesz nekünk, sztáredzők leszünk, és hawaii-dizsi- szánsályn, hanem arra kértek, hogy vállaljunk szerepet ebben a prófétai szerepben, hogy összefogással változtatni tudjunk az emberek mozgáshoz, sporthoz való általános hozzáállásán.

Mindemellett, amint említettem, egy nyílt naphoz híven elvártam volna, hogy jelen van egy- két tanár, aki röviden előad, vagy lehet tőled kérdezni, mi fog történni pontosan egy tanfolyamon, és azt  is hiányoltam, hogy beszéljünk arról mennyire telített ez szakma (akár aerobik, személyi edző, vagy fitnesz edző), karrierlehetőségekről,  hogyan lehet elhelyezkedni, vagy, hogy például, melyek azok a tulajdonságok, amelyek jó edzővé tesznek valakit. De legfőképpen: mivel nyújt többet ez az iskola, mint mások?

Nem erőszakos viszályszításra gondolok itt az iskolák között, de ha elmegy oda egy leendő diák (és lehet, hogy még másik két iskola nyílt napjára is, hiszen ez lenne a logikus, csak én eléggé elfoglalt emberként egyre tudtam elmenni) akkor tudja, hogy miben jobb, miben több ez a képzés. Mert a nemzetközi  képesítésekről ugyan megtudtunk egysmást (ami az egyik fő húzóerő), de ebben a pillanatban, az  iskolaválasztáskor talán nem csak ez a legfontosabb szempont, annak ellenére, hogy a kiemelt pozitívumok közé kell sorolnunk. Én szeretem a statisztikákat, elemzéseket a munkámból adódóan, de nem  gondolom, hogy egy tizennyolc- tizenkilenc évest az fog motiválni a képzésválasztásban, hogy nemzetközi chartokat nézeget. Ismét  hangsúlyozom, az iwi mindennek ellenére nagyon jó úton jár, hiszen minél  több tudást szeretnék átadni.

Azonban én mégis azt tanácsolnám nekik, hogy jövőre csináljanak egy kicsit népbarátabb nyílt napot, ami kicsit látványosabb, mozgalmasabb, és minimálisan ugyan, de hatásvadász. Jó lenne, ha több teret  kapna az interaktivitás, hogy jobban megismerhessék a leendő tanulók az iskolát és az ott tanítókat is. Természetesen összességében le a kalappal előttük, hiszen én sem véletlenül választottam az ő képzésüket.