ápr
15

 

Úgy néz ki, hogy a Puma sem marad ki a sorból, ha környezettudatosságról van szó. A sportruházat- óriás ugyanis a héten a londoni Design Museumban leplezte le forradalmi, újrahasznosítható cipősdoboz koncepcióját, ami valójában egy textil táska.
 
 
 
A Puma közleménye szerint a táska 65%- kal csökkenti majd a papírfelhasználást, a szénkibocsátást pedig 10 tonnával évente.
 
A cég szerint a táska sokkal kisebb és könnyebb, és kevesebb anyagra van szükség hozzá, mint a korábbi cipősdobzoknál. Ráadásul a rajta található fül miatt külön műanyag bevásárlótáskára sincs szükség.
 
A cipősdoboz pedig csak a kezdet, a Puma nagy fenntarthatósági projektjének első lépése. Az egyik kitűzött cél az, hogy 25%- kal csökkentsék gyáraikban és irodáikban az energia és vízfelhasználást, valamint a hulladék kibocsátást is hasonló mértékben.
 
A fenntartható fejlődés nagy kihívás minden nagy kereskedelmi márka előtt, arról nem is beszélve, hogy rengeteget spórolhatnak az új kezdeményezéseken. A Puma már korábban elkezdte például, hogy pólóikat még egyszer összehajtják, így kisebb helyen elférnek, ezáltal a szállítási költségek is csökkennek.
 
Nektek mi a véleményetek? Örültök annak, hogy zöldülnek a márkák?
 

Forrás: CBC News

 

 

Bookmark and Share
süti beállítások módosítása