Közkívánatra, vagyis igazából reális igényt elégítek ki (köszi Andi! :) azzal, hogy most egy könnyedebb ruhás cikket dobok össze, ami inkább képes, mint szöveges. Ami egyébként minden másnap eszembe jut, pláne most, hogy az időjárás sem az igazi, és komolyan türtőztetnem kell magam a ruha puszta leírásától is, mert szerintem már ez is serkenti a shoppingolási vágyamat, az esőről nem is beszélve. Naszóval, a gondom az, hogy a Nike folyamatosan olyan gyönyörű dolgokat pakol fel a weblapra, hogy minden héten, majd' megszakad a szívem. Mindig tudnék valami újat venni. És főképp azért is, mert ugye a harmónia fontos, passzoljon a cipő, a ruha, a csuklószorító és a táska. Legalábbis ez lenne egy ideális eset, de ez azért nehezn kivitelezhető. Ezt is titkoltam eddig, de az igazi gyengéim a táskák, amiből aztán végképp nagy a választék.  Sajnos nem a szekrényemben. Nem is ragozom tovább, íme az esős ősz kedvenc darabjai. És aki részrehajlással vádolna, a Nike egy szerelem, egy életrézés, amivel vagy azonosul valaki, vagy nem.

alulról haladok

szerintem idén az ezüst/szürke- pinket fekete -pinkre cserélem

a pamutgatya bolyhosodik, tehát ez mindenképpen praktikusabb is

ehhez mindenképpen kell majd egy új melltartó is

ha fáznék, és a másik két Nike pulcsim nem bizonyulna megfelelőnek

ha sok az edzőscuccom

no és ha kevesebb :)

szerintem jó lesz, ha most írok egy levelet a Jézuskának.

Írtam már arról, hogy 20 éves koromig nem mozogtam, ami négy éve volt, akik jók matekból már kitalálhatták a koromat is :). De ez a nem mozgás tényleg azt jelenti, hogy antisport voltam. Általános iskolában a tesiórától kirázott a hideg, csak a zsámoly, a szekrény, a medicinlabda, a kötél és a magasugró léc gondolata elborzasztott. A kötélen a kezem féltettem, a tériszonyom zavart abban, hogy 1 méternél feljebb jussak, a magasugrásnál féltem, hogy leverem a lécet és majd fáj, ezért nagyot fékeztem előtte. Próbálkoztam azért kézilabdával, de túlságosan féltettem a kezem, mert hangszeren játszottam, és végül mi lett volna a zenei karrieremmel? Amiből így sem lett semmi, de ugye, mi lett volna, ha.

Az egésznapos meló és stressz a lelket is kihajtja az emberből, és este bizony- bizony jól esik az edzés, amikor az összes hülyeséget félreteszem és kihajtam/kitáncolom magamból minden bosszúságomat. Sokszor viszont úgy érzem, hogy nem tudom kikapcsolni az agyamat, így nem megy a koreográfia, nem tudom emelni a lábam, és a fél sorozatnál elegem van a hasizom gyakorlatokból. Úgy is érzem magam, mint valami hisztis kisgyerek, egyre rosszabbul megy, pedig legbelül arra gondolok, hogy basszus, egész nap erre vártam, és most mégsem megy. Közben ostorozom magam, és egyre rosszabb az egész. Edzés után nem a szokásos eufória, hanem a levertség lesz úrrá rajtam, és újra magamat hibáztatom, hogy elcsesztem egy valójában jó órát. A saját hangulatom gyilkosa vagyok. Az meg a másik, hogy tutira észreveszi ezt rajtam az edző, és ő meg aztán honnan tudja, hogy most beteg vagyok, vele vagyok elégedetlen, vagy csak szar napom volt.

De mit csináljak? Hogyan lőjem ki az agyam? Ilyen napokon csak futni menjek? Vagy ahhoz is csak fáradtnak érezném magam? Lehet, hogy ilyenkor jobb ha hazamegyek és veszek egy jó kis fürdőt egy nyugis könyvvel? Komolyan nem tudom mi a legjobb megoldás. Az is igaz, hogy most itthon vagyok, végre van időm újra blogolni, és ez azért feldob egy kicsit :) Ha már nem sportoltam ma rendesen, akkor legalább írok róla.

Edzőnek lenni nagy felelősség, és ez a teher jó esetben nyomja is az ember vállát rendesen. Elvileg hamarosan megírjuk a félévzáró tesztet, és utána nem sokkal jöhet is a felkészülés a végső nagy leszámolásra. Oké, dramaturgiai túlzás volt, szóval következik a mindent eldöntő vizsga.
Ez már önmagában elég fejfájást tud okozni, hiszen sok a tantárgy, a legtöbbünknek ezelőtt nem sok köze volt az izmok eredéséhez, vagy a keringési rendszerhez, de sorolhatnám ide a sportpszichológiát és az edzéselmélet most még kissé ködös területét is.

Ha mindez nem lenne elég, még aerobik órát is be kell mutatnunk, hiszen végtére is erről szól az egész edzőképzés, ezért tanulunk és gyakorlunk, hogy a végén egy normális órát tudjunk tartani. Ez pedig nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná. Persze, tudtam én, hogy nem lesz sétagalopp, mert a feladat összetett, de arra nem számítottam, hogy folyamatosan újabb kihívások elé kell nézzek, és most így a vége felé közeledve úgy látom, hogy emberileg is nagyon sokat fejlődtem már most is, nem csak fizikailag. Történt ugyanis, hogy az első komoly probléma számomra az volt, hogy igen, az ember egyszerre csinálja (jól), közben beszél, ha ügyes akkor mutogat is, és a csúcsok- csúcsa, ha figyel a vendégekre is. Valóban embert próbáló feladat, egyáltalán nem véletlen, hogy kevés a jó edző a vásrosban, ehhez tényleg fel kell nőni. Úgy értem, szarul könnyű csinálni ezt is, jól, nah, az már kihívás. Márpedig az ember lánya jól akarja csinálni, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy közbejön a lámpaláz is. Komolyan, nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen gondjaim lesznek, mert a munkámból kifolyólag is sok emberrel kell beszélnem, volt már rá példa, hogy emberek elé kellett kiállnom, arról nem is szólva, hogy az iskoláskorom nem kevés szerepléssel telt. Most mégis, amikor ki kell állnom hétvégente, teljesen meg vagyok szeppenve, azt se tudom melyik lábam a jobb. Az, hogy mi lehet a megoldás, egyelőre még várat magára, de dolgozom rajta. Lehet, hogy úgy fogok gyakorolni itthon a tükör előtt: Te vagy Rubint Réka, a koronázatlan aerobik lady :).

Valahogy viszont akármikor az aerobik komplexitására gondolok, a vezetés jut eszembe, és a vezetés tanulásom. Az analógia arra épül, hogy ahogy az autóvezeténél, úgy itt is rengeteg dologra kell egyszerre figyelni. Kormány, tükrök, váltó, pedál, forgalom (zene, smink és a helyes fiú a zebránál :) ) úgy itt is a mozgás, a zene, a koreográfia, a vendégekre való odafigyelés mind ott kell legyenek az ember fejében egyszerre. Épp ezért bízom benne, hogy a sok gyakorlás után majd egyszerre egyértelmű egésszé áll össze nálam ez a folyamat is, és olyan természetes lesz, mintha mindig is ezt csináltam volna, akárcsak a vezetés. És akkor majd ott állok szembenézve önmagammal: mit nem lehetett ezen érteni? ! :)