Fogalmazhatnék úgy is, hogy életmódváltás akadályok, mert amiket most egy csokorba gyűjtöttem, az mindenre igaz, nem csak a fogyókúrára. Sokszor akármennyire akarjuk az élet sorozatos akadályokat gördít elénk, amikor helyes útra szeretnénk éppen térni, és legyen akármennyire is erős az akaratunk, nagyon könnyű elcsábulni.
Környezet: Pasi, család, barátok, vagy épp munkahely - mind- mind lehetnek ránk rossz hatással. Mi van akkor ha a pasid nem mozog, te meg munka után az edzőteremben maradsz? Na igen, sok helyen ez konfliktus forrás, arról nem is beszélve, hogy van aki még azt a mondatot is megkapja: hogy minek edzel? Kinek akarsz te tetszeni? Mint minden párkapcsolati problémánál, ebben az esetben is sokat segít, ha megbeszéljük a párunkkal, magyarázzuk el neki, hogy mi az, ami motivál bennünket a fogyásban, miért is tesszük mindezt magunkkal. A probléma részletesebb vesézésére nem vagyok kvalifikált, de Csernus doktor biztosan tartogat valami megoldást az efféle esetekre. Ugyanilyen visszahúzó erő lehet a család is, akik nem értik meg, hogy miért kéred a husit panír nélkül olívaolajon sütve, és miért nem eszel még egy szelet sütit. Mindenkinek megvan a maga "mumusa" ezért nem is akarok általánosítani, de ugyanilyen visszahúzó erő lehet a munkahely is, ahol bevett szokás a délutáni sugar rush vagyis egy kis csoki, egy kis rudi, ami senkinek sem árt, ám egy fogyizónak a legnagyobb kísértés. Ellenállni egész nap, egész héten azonban nem könnyű. Ezért is nagyon fontos, hogy a közvetlen környezetünkkel mindig beszéljük meg ezeket a dolgokat, mert így nem gyengíteni, hanem erősíteni fognak bennünket a nap végén.
A meló: Ugyan a környezetnél is említettem, de eddigi (ötéves) munkatapasztalatom alapján külön bekezdést érdemel. És hogy miért? Mert annyi mindenben meghatározó az ember munkája, elég csak onnan nézni, hogy ha nyugodt a munkánk, akkor a magánéletben is kiegyensúlyozottabbak vagyunk, etc. De én inkább azt tapasztalom, hogy mindenkinek túlhajszolt a munkája, nem tud kikapcsolni, állandóan a melón rágja magát, vagy ha épp nem a anapi teendőkön akkor azon, hogy jó helyen van- e, ki akarják- e rúgni, vagy hogy máshol egyáltalán jobb lenne- e neki. Ezen a ponton viszont szerintem nem feltétlenül az emberekben van a hiba, hanem abban, hogy tényleg mindenhol nagyon sokat követelnek az embertől. Épp ezért, ha valaki azt mondja, hogy nincs ideje edzeni, mert annyira leköti a meló, akkor az első mondatom az, hogy igen, tudom milyen, és meg is értem, de utána mindig azt próbálom megértetni vele, hogy ha elkezd edzeni, és/ vagy egészségesen enni, akkor tapasztalni fogja, hogy az a stressz, ami a munkájából ered sokkal kisebb lesz, könnyebben fogja hárítani az akadályokat, és könnyebben meg tudja majd találni azt az egyensúlyt, amelyet általában kétségbeesetten keres a munkája és a magánélete hektikus határán lavírozva. Aki pedig kételkedne, annak most is mondom, ez nem hókuszpókusz, ha az ember odafigyel magára, és a saját szükségleteire akkor meg tudja találni a saját harmóniáját.
Mindennapos kísértések: Nem aszketikus életmódról papolok, hanem arról, hogy a hétköznap leselkedő veszélyek a leggaládabbak. Ilyen egy mozi a barátokkal, egy közös összejövetel, céges ebéd vagy vacsi. De még sorolhatném, hirtelen csak ezek jutottak eszembe. De ugyanez a helyzet akkor is, ha a kollégák minden ebédkor csupa (nekünk tilos) finomságot esznek, vagy desszerteznek, netán délutánonként finomságokkal kényeztetik magukat, ahogyan azt már korábban is említettem. Ami szintén nagyon kemény, amikor este leülnél a tv elé egy picit, és benyomják a kedvenc csokid reklámját. Ráadásul ezek a reklámok annyira jók, és ezáltal a annyira vágysz a csokira, hogy már az alvás is nehéz.
